„Sok szép mívöket az faragó rendeknek,
Nézd elméjöket az ács embereknek,
Csodáld erejét az malom-mesternek,
Mert Isten után parancsol az víznek.” (Szentmártoni Bodó János, Az malom és ács mesterségek dicséretiről való ének, XVII. század)

Nyelvünk tanúsága szerint az ácsmesterség régi, keletről hozott tudománya a magyarságnak. Ácsmesterek építették Erdély-szerte családok számára faházaikat, csűrjeiket, templomaikat, haranglábaikat. Faragómolnárok furfangos tudománya alkotta meg a gabonát-kukoricát őrlő malmokat, a posztót ványoló kallómalmokat, a deszkát hasító fűrészmalmokat.
Kastélyok, várak faszerkezeteinek megépítéséhez nem volt ritka, hogy láncra verve vitték az ács embereket, faragómestereket. Apáczai Csere János Encyclopaediájában részletesen leírja, hogy melyik évszak, milyen holdállása a legmegfelelőbb az épületfa kivágására. Ezt a tudást idézi Gazda József is a Mindenek mestere című könyvében is: A régi öregek holdfogyatkozásra vágták a fát, az épületre való fát.

Fotó: Bagyinszki Zoltán, Farnas – Református templom és harangláb