„Gyermekkorom óta életem része a kézművesség. Nagymamám szövőműhelyében töltöttem vakációim nagy részét. Középiskolás koromban kezdtem zenéléssel és hangszerkészítéssel foglalkozni. Egyetemi tanulmányaim ideje alatt kezdtem komolyabban foglalkozni a hangszerkészítéssel és a népzenével, illetve a régizenével. Több éven keresztül muzsikáltam a pécsi Márkuszínház bábszínház előadásain, a pécsi Hires Pannónia régizenei együttesben, valamint az udmurt Ekton Korka néptáncstúdióban.

Húros- és ütőhangszereim testét alapvetően egy darab fából faragom, ragaszkodva a régi hangszerkészítési módszerekhez és szerszámokhoz. Ezek a hangszerek csendesebben szólnak, de egy olyan – szavakkal nehezen megfogalmazható – hangszínük, egyedi hangzásviláguk van, ami mai klasszikus hangszerekkel nem adható vissza. Én ezt a csendességet keresem hangszereimben ebben a zakatoló világban.

A hangszerek évezredek óta az ember hűséges társai imádságban, mulatságban, boldogságban, bánatban. Hangszer lehet a két tenyér, a ritmust doboló láb, a kávára feszített bőr, sípcsontból faragott sípok, vadászíjból született doromb, vagy hegedű, a templomban zengő orgona. A zenélő és a zenét hallgató, a zenére táncoló ember megtalálja a helyét a világban, választ kap létezése értelmére.”